Hullámok habjain

vasmacska

Várható volt, hogy az idei nyár sok pihenést nem fog tartogatni nekem, de legkedvesebb kolléganőim pompás ötletének köszönhetően sikerült egy hétvégére lejutnunk a horvát tengerpartra.

Az utazás célja egy kis hajókázás volt. Kalandunk szombat hajnal 3-kor indult, és röpke 8 és fél óra zenefelismerő és fokhagymáscsiga-evő verseny, nomeg pár szörnyű autópálya melletti mellékhelyiség kipróbálása után megérkeztünk Trogirba, ahol egyik kolléganőm már párjával várt minket. Azonnal – azaz 2 pálinkát követően – felvontuk a horgonyt. (Bocsássatok meg nekem, de a tengerész zsargont nem sikerült 2 nap alatt teljesen elsajátítanom.)

Egy öbölbe vezetett utunk, ahol aztán sikerült kirúgnunk a hámból! Volt ott zene, tánc, napozás, fürdés, fejesek, lelkizés és nem utolsó sorban rengeteg ital… A napot egy  igen „vendégszerető” étteremben zártuk. Éjfél felé a parttól kb. 20 méterre lévő hajónkhoz kellett visszaevezni a vaksötétben, hogy aztán 22 óra talponlét után nyugovóra térhessünk kvártélyunkban.

Másnap egy finom reggeli után fürödtünk egy utolsót és eljött az idő, hogy vasmacskánkat felhúzva sok csomónyi sebességel a kikötő felé vegyük az irányt. Szomorúságunkat csak az útközben látott delfinek enyhítették és annak a reménye, hogy lesz még ilyen kalandban részünk.

Ezúton is köszönöm vendéglátóinknak a szeretetet, mellyel fogadtak minket, valamint összes utastársamnak az élményt.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: